A közvetlen, Egyesült Államokba közlekedő járatok 2018-as nyári menetrend kezdetétől történő újraindítását tűzte ki célul a Budapest Airport

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője összesen hét légitársasággal folytat tárgyalásokat a közvetlen transzatlanti járatok újranyitásáról - ezt Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője nyilatkozta a FlightGlobal szaklapnak Belfastban, a Routes Europe konferencián.

A repülőtér üzemeltető európai és amerikai légitársaságok mellett olyan harmadik országbeli légitársaságokkal is tárgyal Budapestet New Yorkkal vagy Chicago-val összekötő közvetlen járatokról, akik az útvonalat az ötödik szabadságjog intézménye alapján üzemeltetnék, ami azt jelenti, hogy a járatok a légitársaság bázisáról repülnek egy másik országba, majd onnan folytatják útjukat egy harmadik országba.

Tehát például az Emirates Dubaj - Budapest járata Budapestről tovább közlekedhet akár New Yorkba (és ugyanezen az útvonalon vissza). Az ötödik szabadságjog értelmében a légitársaság minden egyes szakaszra, tehát a Budapest New York és a New York - Budapest szakaszra is értékesíthet repülőjegyeket.

Bár 2008-ig a Malév járatai, majd kisebb-nagyobb szünetekkel, szezonálisan az American és a Delta is kiszolgálta az útvonalat, azonban a Malév 2012. februári csődjét és a balkáni irányból Budapesten átszálló forgalom teljes eltűnését követően megszűnt a közvetlen összeköttetés New Yorkkal. Az amerikai légitársaságok az utóbbi évek gazdasági élénkülése és az alacsony olajárak ellenére is csak a budapesti járat újranyitásának mérlegeléséig jutottak, a repülőtér üzemeltető és a magyar kormány minden igyekezete ellenére konkrét lépés nem történt.

A repülőtér üzemeltető szakemberei a transzatlanti járatok megnyitása mellett további interkontinentális útvonalak megnyitásán is dolgoznak, Budapestről Bangkok, Peking és Sanghaj, amelyekben nagy lehetőségeket látnak a szakemberek.

Forrás: airportal.hu

Megjelent: 2017.04.25.

Foglaljon városlátogatást!

Párizs, Róma, London, Barcelona! Repülővel már 1-2 órán belül elérhető városok sokaságából válogathat!

Újdonságok, aktuális hírek, változások