Egy év alatt több mint 2,7 millió forint adomány gyűlt össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján kihelyezett adománygyűjtő perselyekbe.

A Budapest Airport 2014-ben helyezte ki először a 2. Terminálra azt a hat, egységesen felmatricázott gyűjtőperselyt, melyekbe az utasok adományokat helyezhettek el. Az összeget minden évben a Budapest Airport meghívásos pályázat keretében kiválasztott három civil szervezet számára ajánlja fel. Idén a Kutyákkal az Életért Alapítvány, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Rex Kutyaotthon Alapítvány részesülhetett az utasok által adományozott összegben.

A felek megállapodásának megfelelően az alapítványok az adományt célzottan, egy-egy projekt megvalósítására használják fel. Az adományokat Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója nyújtotta át, aki elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Budapest Airport adománygyűjtő programja idén is fontos célokra hívta fel a repülőtér utazóközönség figyelmét. Ezúton is köszönjük minden utasnak a nagylelkű adományokat, és azt, hogy ezáltal ők is kiállnak a Budapest Airport által fontosnak tartott kezdeményezések mellett.”

Forrás: airportal.hu

Megjelent: 2017.04.19.

Foglaljon városlátogatást!

Párizs, Róma, London, Barcelona! Repülővel már 1-2 órán belül elérhető városok sokaságából válogathat!

Újdonságok, aktuális hírek, változások